A már évek óta jól bevált biztonsági intézkedéseknek megfelelően, a zarándokok védelme érdekében Csíkszereda Önkormányzata idén is forgalomkorlátozást, a búcsú napján pedig – a már megszokott helyszíneken – teljes útlezárást rendelt el. A szekerekkel érkező zarándokok számára a szervezők ezúttal is kijelöltek olyan területeket, ahol a szentmise ideje alatt a lovaskocsikat hagyhatják.
Az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú legfontosabb tudnivalóiról tájékoztatta a sajtó képviselőit csütörtökön Korodi Attila polgármester és Tímár Sándor P. Asztrik atya. A város elöljárója a szervezési részletekről számolt be, míg a kegytemplom igazgatója a liturgikus programot ismertette.
Az idei pünkösdi búcsú mottója: A remény zarándokai, amelyet azért választottak, mert a megboldogult Ferenc pápa az idei jubileumi szentév megünnepléséhez ezt hirdette meg. A fogadalmi búcsú főcelebránsa Kovács Gergely érsek, a Gyulafehérvári Főegyházmegye vezetője lesz, ünnepi szónokként pedig György Alfréd kamilliánus szerzetes szól majd a hívekhez, aki a Nyíregyháza-Borbányai plébánia kormányzója. Szombaton reggel 8-kor van szentmise, a nyeregbe fél 11 órakor indul a papi kordon a kegytemplom előtti térről, a Hármashalom oltárnál déli fél egy órakor kezdődik a búcsús szentmise. 17 órától szentmise lesz a Szent Péter és Pál-plébániatemplomban, 18 órától pünkösdi vigília-szentmise lesz a kegytemplomban. Pünkösd vasárnapján 7 órától, majd 8 órától is kezdődik szentmise a kegytemplomban, illetve 10.30-tól és délután hat órától is szentmiséket tartanak. A zarándokok előtt egész nap nyitva áll a kegytemplom. Pünkösd hétfőjén is lesznek szentmisék 8 órakor, fél 11 órakor és este 6 órakor.
A zarándokok által használt csíksomlyói útvonalakat június 6-án, pénteken 22 órától lezárják az autós forgalom elől, majd a többségüket a búcsús tömeg elvonulása után fokozatosan újra megnyitják.
Június 6-án, pénteken 10 és 22 óra között tilos lesz a parkolás a Szék útján, a Kájoni János utcában, a Taploca utcában és a Nagymező utcában. Péntek 22 órától szombat 18 óráig lezárják az autós forgalom elől a következő utcákat: Szék útja, Kissomlyó utca, Nagymező utca teljes hosszában, Kájoni János utca, Taploca utca a taplocai körforgalomtól a Szék útjáig, Nagyrét utca a Lukoil benzinkút melletti körforgalomtól a Szék útjáig, Márton Áron utca a református templom melletti körforgalomtól a Szék útjáig, Hunyadi János utca a temetőhöz közeli ideiglenes körforgalomtól a Szék útjáig, Haladás utca teljes hosszában, valamint a Kertészek utca teljes hosszában.
A búcsú napján, szombaton 6 és 18 óra között a helyi lakosokra is érvényes az útlezárás, azonban előtte és utána, lakcímigazolással behajthatnak a lezárt utcákba is. A búcsú napján kizárólag a hatósági járművek és a behajtási engedéllyel rendelkezők közlekedhetnek a felsorolt utcákban. A nyugati irányból, vagyis Székelyudvarhely felől érkező buszok a Hajnal, az Akác, a Fürdő és a Baromtér utcában, továbbá az ipari övezet északi részén, a Rét utcáról az egykori mészárszék felé vezető utcában, valamint a Hargita utca két oldalán, a négysávos szakaszon parkolhatnak.
A Felcsík, illetve a Gyimesek felől érkezők a terelőút két érintett körforgalma és a taplocai körforgalom közötti országútszakaszokon parkolhatnak. A Háromszék irányából érkező autóbuszok, a Brassói úton, a MIDA-tól az állomásig tartó szakasz külső sávján állomásozhatnak. Személygépkocsikkal a Pálfalva felől érkező zarándokok a 4-es számú községi út mentén, míg a Csíkszentlélek irányából érkezők a Szentlélek utcában és annak mellékutcáiban parkolhatnak, a Hunyadi János utcától a város kijárata felé eső szakaszon.
Ami a szekereket és a lovakat illeti, számukra a szervezők a csobotfalvi közbirtokosság udvarán, a Somlyó-hegy Fitód felőli lábánál (a Sutával átellenben), valamint a Kígyók pusztáján jelöltek ki parkolóhelyeket.
A lovas zarándokokat szombaton reggel 6 órakor várják a Nyeregbe, majd ők a levonulás után a zsögödi lovardában hagyják a lovakat.
A vásárosok a tavalyi jól bevált rendszer szerint, kizárólag a búcsúhoz illő termékeket árusíthatják, szervezett körülmények között. „Rengeteg mobil illemhelyet helyeztünk ki a városban, és a nyeregben is a ferencesek gondoskodtak erről, több egészségügyi pont is ki lesz alakítva, kint lesznek a hegyimentők, a mentőszolgálatok, a rendfenntartók is készültek” – sorolta a városvezető. Hozzátette: bárki, bármilyen problémát lát, szóljon az első szervezőnek, csendőrnek, rendőrnek, kérjenek tanácsot, segítséget. „Fontos, hogy figyeljünk és ügyeljünk egymásra, hogy úgy tudjon a háromszázezer zarándok részt venni a búcsúban, hogy mindenkinek feltöltő élmény legyen” – mondta Korodi Attila polgármester.
A Hargita Megyei Mentőszolgálat közleményben tájékoztatott, hogy a búcsú ideje alatt hat mentőpontot hoztak létre, négyet a nyeregben, egyet a kegytemplom előtt, egyet pedig a borvízforrásnál.
Az alábbi tanácsok szólnak a zarándokoknak:
- Idősebbek, krónikus betegséggel élők konzultáljanak háziorvosukkal az indulás előtt.
- Csak azok induljanak útnak, akik fizikailag képesek a gyaloglásra és a megerőltető terepen való haladásra.
- A szentmise végén válasszak a biztonságosabb útvonalakat, még ha ez hosszabbnak is tűnik.
- Időjárásnak megfelelő öltözet, esőkabát, fejfedő és kényelmes túracipő vagy bakancs viselése ajánlott.
- Kerülendők a papucsok, nyitott szandálok.
- A meleg időre való tekintettel minden zarándok hozzon elegendő ivóvizet.
- A kiszáradás elkerülése érdekében rendszeresen kell inni, még akkor is, ha nem érzünk szomjúságot.
- Krónikus betegség esetén mindenki hozza magával a rendszeresen szedett gyógyszereit, esetleg orvosi iratait.
Forrás: szereda.ro