Kedden délelőtt elrajtol a 16. kiírásához érkezett Székelyföld Kerékpáros Körverseny, amely szakított az eddigi hagyományokkal. Idén a három székelyföldi megye mellett bekapcsolódott a magyarországi Debrecen is.

A hajdúsági városban hétfőn este tartották a csapatbemutatót, és kedden délelőtt ugyanitt rendezik a kerékpáros megmérettetés első szakaszát. A magyarországi etappal ötnaposra bővült a nemzetközi vetélkedő, amelyen a mezőny szerdán érkezik meg Székelyföldre.

A szervezők közlése szerint huszonegy csapat jelezte részvételi szándékát, és valamivel több mint százhúsz kerékpáros lesz jelen a rajtnál. A 2022-es körverseny összdíjazása 15 095 euró, költségvetése pedig 1,7 millió lej. A keddi prológot az M4 Sport élőben közvetíti, a többi szakaszt a verseny honlapján követhetik az érdeklődők. Szerdán Marosvásárhelyről indulva Csíkszeredába érkezik a mezőny. A harmadik szakasz Csíkszeredából rajtol, a karaván pedig Kézdivásárhelyt és Kovásznát érintve érkezik meg Sepsiszentgyörgyre. A negyedik versenynapon, pénteken 144 kilométeres táv vár a versenyzőkre, akik Sepsiszentgyörgyről vágnak neki a szakasznak, majd Bölönön, Baróton, Székelyudvarhelyen is áthaladva érkeznek meg Hargitafürdőre. A körverseny ötödik és egyben utolsó, szombati szakasza a kerékpárosokat Székelyudvarhelyről vezeti Gyergyószentmiklóson át Csíkszeredába. 

A részt vevő együttesek (a tourofszeklerland.ro szerint): Team Novák (romániai), Giotti Victoria–Savini Due (román), Voster Ats Team (lengyel), MENtoRISE ELITE TEAM CFX (román), Allinq Continental Cycling Team (holland), WSA KTM Graz (osztrák), UVT-Devron West Cycling Team (román), Dauner-Akkon Pro Cycling Team (német), Delio Gallina Colosio Eurofeed (olasz), ARBÖ headstart ON-Fahrrad (osztrák), Cycling Team Friuli ASD (olasz), MKB Bank Cycling Team (magyar), Epronex-Hungary Cycling Team (magyar), Beltrami Tre Colli (olasz), Cycling Team Plovdiv (bolgár), Global Cycling Team (holland), Solme Olmo (olasz), CSA Steaua Cycling Team (román), román, bolgár és szerb válogatott. 

A 16. Székelyföldi Körverseny tervezett útvonala:   1. szakasz (kedd): Debrecen – 7×13,1 km 2. szakasz (szerda): Marosvásárhely–Nyárádszereda–Szováta–Szentegyháza–Lövéte–Kirulyfürdő–Csíkszereda (161 km) 3. szakasz (csütörtök): Csíkszereda–Sepsibükszád–Kézdivásárhely–Kovászna–Sepsiszentgyörgy (136 km) 4. szakasz (péntek): Sepsiszentgyörgy–Árapatak–Bölön–Barót–Székelyudvarhely–Hargitafürdő (144 km) 5. szakasz (szombat): Székelyudvarhely–Zetelaka–Bucsin-tető–Gyergyószentmiklós–Csíkszereda (149 km). Az eseménnyel kapcsolatos további hasznos információk a Székelyföldi Körverseny portálján (www.tourofszeklerland.ro) vagy közösségi oldalán (www.facebook.com/TourOfSzeklerland) találhatók.

Dobos László - Székelyhon