Hatalmas érdeklődés kísérte Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeumban Orbán Balázs jogász, politológus, Orbán Viktor magyar miniszterelnök politikai igazgatója, a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány kuratóriumának elnöke Huszárvágás – A konnektivitás magyar stratégiája című könyvének bemutatóját. A komoly kutatómunkát követően összeállított, számos magyar és nemzetközi szakember és közszereplő által méltatott könyvben foglaltakra alapuló, de azon túlmutató beszélgetés során a központi téma mellett – a stratégia és annak fő lépései – előtérbe kerültek az erdélyi magyarságot érintő kérdések is. A szerzővel Farcádi Botond, lapunk főszerkesztője, valamint Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója, a Mandiner lapigazgatója beszélgetett.

A beszélgetést megelőzően a szerzőt Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere köszöntötte, aki az egykori városvezető, ifj. Gödri Ferenc szavait idézve jelezte, Sepsiszentgyörgy is egyfajta „zárókőnek” számított akkor, és lététől valahol az egész térség, ország léte is függött, sok tekintetben ez ma is érvényes.
 

Miért éppen a huszárvágás?

A könyv borítóján látható huszár­alak kapcsán Szalai Zoltán „szegezte” az első kérdést a szerzőnek:  vajon a kuruc szellem, virtus kifejezése okán esett-e a választás erre a szimbólumra, illetve honnan jött a cím? Orbán Balázs válaszában kitért arra, hogy közhely bár, de a világ átalakulóban van, és egy olyan korszakba lépünk, amelyben nagy esély kínálkozik arra, hogy a kisebb országok is önálló arcélt tudjanak kialakítani, és nem feltétlenül valamely blokk, szuperhatalom érdekszférájának részeként, hanem saját jogon, saját megközelítésből, a saját nemzeti érdekeik mentén tudjanak egy csak rájuk jellemző stratégiát végrehajtani és ezáltal sikeresek lenni. A kötetben ismertetett stratégia által Magyarország kulcsállammá, „zárókővé” tud válni a térségben, és csatlakozni tud a gazdasági értelemben vett legfejlettebb államok táborához. A könyv amellett érvel, hogy Magyarországnak az eljövendő évtizedekben a konnektivitás stratégiája mentén kell haladnia, aminek központi eszméje, hogy egy államnak minél több és mélyebb kapcsolata van, annál több relatív előnyre tud szert tenni, és az ezekből fakadó kockázatokat jobban képes kezelni és minimalizálni.

A címválasztás hátterében az áll, hogy Magyarország a 21. század harmadik évtizedében kimondja: ez a mi stratégiánk, ez a magyar nemzeti érdek, ami szembemegy a liberális fősodor által vallott elképzelésrendszerrel. Itt jön képbe a magyar jellem, hiszen a magyarok szeretik azokat a helyzeteket, amikor nagy erők ellenében leleményesen, bátran, bravúrral tudnak változtatni a kedvezőtlen helyzeten, a maguk javára fordítani a dolgok alakulását. Ezt a viszonyulást legjobban a huszárvágás írja le: váratlan, bátor, kezdeményező, az ellenfelet megtévesztő húzás, mely által kedvezőtlen helyzetből is sikert érhet el a harcos. Ez az a politikai mozdulatsor, amelyet a magyar kormány is végez, és amelyet a magyar stratégiai gondolkodásban az eljövendő évtizedekben folyamatosan végezni kell a célok elérése érdekében – szögezte le Orbán Balázs.

Farcádi Botond felvetésére reagálva a szerző elismerte: szándékosan nem könnyű olvasmány a könyv, mivel gyakran az a kritika is éri a magyar kormányt, hogy mindaz a vízió, stratégia, amelyet megfogalmaznak, téves, légvárakra épül, múltba révedő, végrehajthatatlan. Ezzel a könyvvel, a felhasznált irodalommal, a lábjegyzetekkel is azt akarják bizonyítani, hogy ezek a bírálatok nem igazak, az egész világon vannak olyanok, akik ezekkel a kérdésekkel foglalkoznak, a legnagyobb koponyák is ugyanazokat a kérdéseket hangoztatják, ugyanazokat a válaszokat, megoldásokat vázolják fel. Orbán Balázs szerint a felhasznált szakirodalom egyfajta bátorítás volt számára, szellemi támaszték arra nézve, hogy a meglátásaikkal nincsenek egyedül.

Az erdélyi magyarság mint kulcsszereplő

Ami az erdélyi magyarságot illeti, több kapcsolódási pont is létezik e stratégiához – fogalmazott szintén Farcádi Botond kérdésére Orbán Balázs. Ha Magyarország valóban kulcsállam, zárókő-ország, erős hullámtörőkkel felszerelt kikötő, mely kapocs szeretne lenni Kelet és Nyugat között ebben a térségben, a szomszédos államokkal való intenzív összekapcsolódás, együttműködés elengedhetetlen. Nem lehet csak a saját határokon belül gondolkodni, a kulcsállami szerep azt is jelenti, hogy Magyarország felelősséget vállal az egész térségért, keresi a gyakorlati együttműködést az összes szereplővel, részt vesz a stabilizálásban, a térség érdekeinek nemzetközi porondon való képviseletében. A konnektivitás stratégiája Románia számára is ajánlat a békére és a kölcsönösen előnyös együttműködésre. Hogy elfogadják-e, az nem a magyar félen múlik, hanem rajtuk, és az egészben az erdélyi magyarság kulcsszerepet tölt be. Enélkül nem is képzelhető el, hogy a két ország közötti együttműködés életképes legyen.

Orbán Balázs arra is felhívta a figyelmet, hogy a Kárpát-medencében évszázadok óta egymás mellett élő nemzetiségek érdekei a geopolitikai történések szempontjából azonosak, igaz ez az orosz–ukrán háborúra is. A térségben élő népek közös érdeke, hogy ez a konfliktus minél hamarabb véget érjen, és ezt a közvéleménykutatások is megerősítik, de államszinten jelenleg egyedül Magyarország képviseli ezt a nézőpontot.

Megtalálni a helyünket

A könyv alapvető állítása, és egyben az első fejezet tárgya, hogy a 21. század során új, a korábbinál kiegyenlítettebb világrend jön létre. A hidegháborút követően szuperhatalmi státuszba került Amerikai Egyesült Államok egyeduralma meginog, riválisai megerősödnek, új geopolitikai játszma indul, új nyertesekkel. A Nyugat lassan elveszti dominanciáját, míg a Kelet felemelkedik, előbbi pedig rosszul reagál ezekre a kihívásokra. A korábbi hegemón stratégiát vált, s míg azelőtt a béke és az összekapcsoltság mellett érvelt, most már a konfrontációra helyezi a hangsúlyt és a kapcsolatok leépítése mellett szólal fel: blokkosodásra hív, mivel azt gondolja, csak így tudja megőrizni vezető pozícióját. A szerző szerint ez a politika nem szolgálja sem a Nyugat, sem pedig Magyarország érdekeit.

Orbán Balázs szerint a szemünk előtt veszti érvényét a régi paradigma, mely szerint az erős, sikeres ország építésének csak egy útja van, és ez a hidegháború győztesének globalizációs modellje, állameszméje, emberképe, gazdasági rendszere. Sokkal inkább az érvényes, hogy a globalizációhoz való viszonyulás több módon is lehetséges. Mindenkinek egyénileg kell a saját sikerét kitalálnia, annak darabjait összeszedni, összerakni.

Konfrontáció nélkül nem lehet

Szó sincs Magyarország elszigetelődéséről, olyan külkapcsolati folyamatok zajlanak, olyan országokkal kerül kapcsolatba, amire az elmúlt ezer évben nem volt példa. Ugyanakkor, ha Európát nézzük, Magyarország az elmúlt ezer évben soha nem volt annyira integrálódva ebbe a politikai, gazdasági és kulturális erőtérbe, mint most – fogalmazott a szerző lapunk főszerkesztőjének a hagyományosnak számító szövetségesekkel való súrlódásokat, konfrontációt firtató felvetéseire. Orbán Balázs szerint a nyugati világban létező politikai, gazdasági, geostratégiai, kulturális együttműködésnek Magyarország nemcsak részese, de alakítója is. Arra is kitért, hogy a magyar kormány multivektoriális külpolitikája nem vagy-vagy választásokra alapul. Magyarország büszke tagja a NATO-nak, az EU-nak, és mint olyan, betartja a vonatkozó keretegyezményeket, szerződéseket, ám ezek egyike sem mondja azt, hogy más együttműködési utak nem lehetségesek. A konfrontációkra, konfliktusokra ugyanakkor fel kell készülni, nemzeti alapú politizálást ezek nélkül nem lehet folytatni, annak ellenére, hogy Magyarország jól beágyazott, integrálódott az említett struktúrákba.

A függőségi politika nem járható út

A beszélgetés során Farcádi Botond felvetette a gondolatot, hogy a konfrontatív stratégia helyett nem lenne-e hatékonyabb a Románia által alkalmazott belesimulóbb, a nagyhatalmak elvárásainak való megfelelésre alapuló hozzáállás. Erdélyi magyar perspektívából ugyanis úgy tűnik, ezzel a külpolitikai viszonyulással Románia úgymond megnyerte a 20. századi játszmát.

Orbán Balázs leszögezte: ő egy percig nem állította, hogy a Románia által alkalmazott külpolitika „azon a házszámon”, abból a geopolitikai szemszögből téves lenne, és sikeresnek is bizonyult az elmúlt egy évszázadban. Ám ennek a módszernek is van hátulütője, ugyanis a stratégia kulcselemeit kiszervezik, olyan tényezők kezébe adják, mely számára az illető térség és annak lakói érdekei nem elsődlegesek. Aki ezt az utat választja, az csak egy bábu egy nagy sakktáblán, és ha a nagy sakkjátsz­ma változik, akkor a bábu helye, jelentősége is átalakul. Márpedig ezeket a folyamatokat sem a 10 milliós Magyarországról, sem a 20 milliós Romániából nem lehet befolyásolni. Ez egy kockázatos stratégia, és Magyarország számára ez az út nem járható – azért sem egyébként, mert a „lándzsa hegye” szerepért folyó versenybe több más állam benevezett már Romániától Lengyelországig, ezt a versenyt megnyerni aligha tudná Magyarország.

Nagy D. István - Háromszék