Többnapos rendezvénysorozattal készültek a székelyudvarhelyiek Orbán Balázs születésének 195. évfordulójára: szombaton a városközponti szobránál, valamint szejkefürdői síremlékénél is fejet hajtottak az egybegyűltek.

A megemlékezés már a héten elkezdődött: iskolás gyermekek kisvonattal utaztak ki az Orbán Balázs Látogatóközpontba, és a Székelyföldi Legendárium csapata által készített, a tudós polihisztorról szóló film első részét is megnézhették.

Szombaton az író, néprajzkutató születésének 195. évfordulóját ünnepelték Székelyudvarhelyen, a Hunyadi László szobrászművész által megalkotott szobor előtt. A déli harangszót és a Székely Huszárezred tiszteletadását követően a Balázs Ferenc Vegyeskar és a Székely Dalegylet férfikara énekelt.
 
„Orbán Balázs, a csontbáró, nemcsak leírta, hanem hittel vallotta, hogy mindnyájunknak kötelessége, ha csak egy homokszemnyit is, odavetni nemzeti műveltségünk pompás épületéhez” – hangzott el az ünnepségen. 

Ölvedi Zsolt, Székelyudvarhely alpolgármestere beszédében kiemelte Orbán Balázs a székelységről szóló hatkötetes munkájának fontosságát. „A Székelyföld leírása köteteivel Orbán Balázs megírta magát, és a történelmi, a széki autonómiára épült Székelyföldet is: az embereket, a szokásokat, a legendákat és az életformákat. Ma talán azt mondanánk, átmentette a virtuális valóságba, hogy bármilyen törvényi változás, rendszer vagy országváltás elől biztonságban legyenek, meglegyen nekünk” – emelte ki az elöljáró. Hozzátette, a mű az összetartozás, az egy vérből valók vagyunk érzést testesíti meg. 

Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa részéről Percze László konzul is felszólalt. Orbán Balázstól tanulnunk kötelesség – mondta. „Célja az volt, hogy a székelységet saját maga megbecsülésére, saját értékének helyes felismerésére megtanítsa, hogy ébren tartsa a székely öntudatot. Azt akarta, hogy a nemzeti életben a székelyek újra számottevők legyenek” – fűzte hozzá. 

Üzenetként a konzul a csontbáró szavait idézte: „ássuk fel a múltnak begyepesedett földjét, s ültessünk oda annyi emlékvirágot, hintsük a régi dicsőségnek annyi termő magvát, mennyit gondos ápolás, hazafias könnyek s ha kell, véröntözés mellett is felnövelhetünk. Ne tagadjuk meg múltunknak sejtett, legtöbb esetben okadatolható nagyságát, hasznos munkásságát, dicsőséggel párult tetterejét, műmaradványaiban nyilvánuló fejlettségét és hatalmát, mert a múlt azon anyatörzs, melybe jelen és jövő oltó ága helyezve van, s hogy ez gondos ápolással egykoron a szabadságnak terebélyes és népboldogságot érlelő fájává fog fejlődni: az hitem és meggyőződésem.” 

A továbbiakban Simó Sándor, a belvárosi unitárius egyházközség lelkipásztora méltatta a legnagyobb székely munkásságát, majd az Orbán Balázs Általános Iskola diákjai az intézmény névadójának tiszteletére népdalokat énekeltek, később pedig Farkas Hanna Gréta olvasta fel Orbán Balázshoz intézett írását. 

László Ildikó - Székelyhon