Bekecsi Lovas Napok néven ment át a köztudatba az a hagyományos megemlékezés, amelyet immár 28 éve újból megtartanak évente a Nyárád völgye emblematikus, a Bekecs 1080 méter magasan lévő csúcsán, ott, ahol gránitsírkő alatt hat honvéd alussza a hősök álmát. Kilátás a kápolnától – ezt a nyárádmenti tájat láthatták utoljára a bekecsi hősök.

Azért lett a rendezvény lovasnappá, mert itt találkoznak a megemlékezés alkalmából az erdélyi és anyaországi hagyományőrző huszárok képviselői, illetve a környékbeli, de távolabbi civilek is, akik hivatásos vagy műkedvelő szinten lovagolnak. A megemlékezés a néhány éve felépített kápolna mögötti csúcson kezdődött, a piros-fekete zászló felvonásával. Olyan zászló ez, amely csak a Bekecsé, ezt nem tűzik ki egyetlen intézményre sem, de színei üzennek. 

A piros a vért, a fekete a földet és a gyászt jelenti, a zászló pedig azokra emlékeztet, akik vérüket adták ezért a földért. Az emlékező beszédek, történelmi visszatekintések után meggyújtották a lármafát, majd a résztvevők átvonultak a Körtövés mezején álló honvédsírhoz. Itt újabb rövid emlékezés után koszorúzásra került sor. A tucatnál jóval több hagyományőrző huszárcsoport, a vitézi rendek, a környékbeli önkormányzatok, egyesületek, intézmények és a fiatalok képviselői helyezték el az emlékezés virágait a sírnál. Ezt követően színpadra léptek a néptáncosok, énekesek, közben íjász- és barantabemutatókat is láthatott a közönség. Meggyújtották a lármafát – ezúttal nem vészt, hanem emlékezést jelzett 

Az első világháború kitörése után Románia két évig semleges maradt, de az 1916. augusztus 17-én, Párizsban aláírt titkos szerződés értelmében a háborúba való belépés esetén Franciaország, Oroszország, Olaszország és Anglia elfogadja Románia Erdélyre vonatkozó követeléseit. A titkos szerződés aláírása után tíz nappal, augusztus 27-én este a román csapatok a Kárpátok 18 hágóján átlépték a határt. Helyenként a bécsi, késő esti hadüzenet átadását követő percekben, néhol már előtte. A hadjárat utolsó, mindent eldöntő hadműveletére Parajd–Szováta térségében került sor szeptember 26. és október 3. között. Az osztrák-magyar alakulatok védelmi harcaihoz először egy bosnyák gyalogezred katonái csatlakoztak Parajd térségében, majd megérkeztek a miskolci, illetve a kassai 9-es és 10-es honvéd gyalogezredek is. A galíciai frontról átcsoportosított honvédseregeknek sikerült megállítani a román offenzívát. A Bekecs oldalán kemény harc dúlt, a stratégiai fontosságú Bekecs-tető birtoklásáért véres csata folyt. 

Október 3-án került sor az utolsó rohamra, de a román csapatoknak nem sikerült átütniük a védelmi vonalakat. A sikertelen támadás után fokozatosan visszavonultak a Kárpátok vonaláig. A Bekecsen még október ötödikén is voltak harcok, amikor a visszavonulást fedező utóvéd egységeket rajtaütésszerű hadműveletekkel számolták fel. A román csapatoknak 49 napba került, amíg a határ átlépésétől a Bekecs-hegyig érkeztek, ahol farkasszemet nézhettek a 9-es honvédekkel. A visszafelé vezető utat a Kárpátokon kívüli erődítményekig mindössze 5 nap alatt tették meg. Ezekre a harcokra emlékeznek minden év szeptemberének végén, októberének kezdetén. 

A Bekecs alatti faluban, Nyárádselyében a Faluerdeje feletti sírkertet rendbe tették, itt huszonhét magyar és két bosnyák katona alussza örök álmát. A halottakat 1916-ban temették el, a nők kereszteket állítottak a sírokra, míg az emlékműveket, sírköveket a nyárádselyei és nyárádmagyarósi frontharcosok szövetsége emelte 1941-ben. Mosatanra a Benkő József történész-tanár vezette hagyományőrző egyesület és a helybéli fiatalok visszaállították az időközben eltűnt, elkorhadt nyírfakereszteket a sírokra. A Bekecs-tetőn fellelték még egy ismeretlen magyar honvéd sírját az erdőszélen, e fölé is kereszt került. Az 1941-ben állított emlékmű mellé két kopjafát állítottak, kerítését felújították, s az 1916. október 5-én hősi halált halt Tóth József, Dán László, Lakatos József, Villás József, Kántor József, Cerzovits József porait őrző sírnál koszorúztak a megjelent emlékezők. Szerény adalék – nem csak a Bekecs-tetőn vannak honvédsírok. A környék falvaiban is fellelhetni ilyeneket. Bencze János feljegyzéseiből tudni, hogy Deményházán is vannak eltemetett hősök. „Az iskolát tábori kórháznak használták. A könnyebb sebesülteket Vásárhelyre szállították. A súlyos sebesülteket – szám szerint hét honvédet és két foglyot – nem szállították el, ők meg is haltak. Temetésük a külső temetőben történt” – írja az egykori tanító, s fel is sorolja az itt eltemetettek neveit.

Bakó Zoltán - szekelyhon.ro

A képgaléria ide kattintva tekinthető meg.