Pálffy Ilona a Nemzeti Választási Iroda elnökének nyilatkozata
Pálffy Ilona a Nemzeti Választási Iroda elnökének nyilatkozata
Pálffy Ilona a Nemzeti Választási Iroda elnökének nyilatkozata
Bekecsi Lovas Napok néven ment át a köztudatba az a hagyományos megemlékezés, amelyet immár 28 éve újból megtartanak évente a Nyárád völgye emblematikus, a Bekecs 1080 méter magasan lévő csúcsán, ott, ahol gránitsírkő alatt hat honvéd alussza a hősök álmát. Kilátás a kápolnától – ezt a nyárádmenti tájat láthatták utoljára a bekecsi hősök.
Százötven kiállító gazdagította idén a huszonötödik kiadásához érkezett Őszi Vásárt. A négynapos rendezvénysorozaton a pirospaprikától a szállító járművekig mindent kínáltak az érdeklődőknek.
Kilencedik alkalommal szervezte meg a Civitas Alapítvány Székelyudvarhelyen az Udvarhelyszéki Gyümölcsfesztivált. A kiváló hangulatú rendezvény a székelyföldi termelőknek adott lehetőséget, hogy termékeik eladása mellett kapcsolatokat építsenek és információt cserélhessenek. Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa részéről Kőrösi Viktor Dávid mondott köszöntőt.
A tizenhetedik tanévnyitó ünnepséget tartották meg hétfőn a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karán: ezúttal 360 elsőéves hallgató kezdte meg a tanulmányait.
Szeptember 8-án, pénteken kezdődött Gyergyószentmiklóson az első alkalommal megtartott Nemzetközi Örmény Diaszpóra Fesztivál. Az egész hétvégés rendezvényt az Erdélyi Magyarörmények Szövetsége (EMÖSZ) szervezte, melynek célja az erdélyi örménység kultúrájának bemutatása volt. A programokon részt vett dr. Farkas Balázs ideiglenes ügyvivő és Kőrösi Viktor Dávid konzul.
A magyarok súlyos helyzetben a történelmük felé fordulnak, erőt, bátorítást merítve - hangsúlyozta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere vasárnap Székelyudvarhelyen, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium átépített udvarának avató ünnepségén.
Az idén immár tizennyolcadik alkalommal adták át a Pápai Páriz Ferenc, erdély neves orvostudósának emlékére alapított díjat Székelyudvarhelyen, vasárnap este a Művelődési Ház koncerttermében.
Minél nagyobb a jövő felől érkező veszély, annál erősebben kell a múltunk, hagyományaink, hitünk által kínált kapaszkodókba fogódznunk - hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a székelyföldi Gyergyószentmiklóson vasárnap az Ákontz-Kövér István szerzetes, mechitarista főapát, érsek születése helyén állított emléktábla avatásán.
A magyar közösségek és a magyar iskolák helyzetére közösen kell megoldást találni, mert a jövőben a két ország egymásra lesz utalva - hangoztatta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szombaton Brassóban, a romániai magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségén.