Tizennyolcadik alkalommal adták át a Fonogram – Magyar Zenei Díjakat. A huszonöt fős szakmai zsűri tizennyolc műfaji kategóriában ítélt oda elismeréseket. A Bagossy Brothers Company Visszajövök című dala kapta a legtöbb szavazatot az év hangfelvétele kategóriában.

A Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége (MAHASZ) közel három évtizede minden évben odaítéli a különböző zenei stílusok hazai és nemzetközi legjobbjainak a szakmai elismeréseket. Fonogram – Magyar Zenei Díj néven idén 18. alkalommal hirdettek győzteseket, köztük a Bagossy Brothers Companyt. A gyergyószentmiklósi zenekar Visszajövök című dala nyerte le az év hangfelvétele címet a közönségszavazásnak köszönhetően. „Többször elmondtuk már, hogy a jelölés lényegesen fontosabb számunkra, mint maga a győzelem, hiszen ez azt jelenti, hogy részei vagyunk a magyar zenei palettának, ezáltal értékeli a szakma a munkánkat. A díj csak hab a tortán. Ebben az évben rekordszámú díjat zsebeltünk már be, ezek előző évi munkákhoz kapcsolódnak” – reagált az újabb elismerésre Tatár Attila, a Bagossy Brothers Company gitárosa. Mint kifejtette, lassan nyolc hónapja nem álltak közönség előtt. 

„Olyankor kapjuk a díjakat, amikor alapvetően nem dolgozunk, és ezt ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor valaki elmegy a munkahelyéről szabadságra, és közben kapja az üzenetet, hogy többször is az év dolgozójának választották. Jobban szeretném, ha ezeket az elismeréseket ünnepélyesebben a zenekarral, stábbal közösen együtt tudnánk megélni. A díjnak természetesen ezúttal is örülünk, ez a helyzet nem veszi el az értékét az elismerésnek, de már nagyon szeretnénk, ha végre ismét zenélhetnénk a közönség előtt – fogalmazott a gitáros, aki azt is hozzátette, hogy semmi biztosat nem tudnak arról, hogy mikor és milyen formában lehet az idei első élő koncertjük, hiszen sem a magyar, sem a román kormány még nem közölte az ezzel kapcsolatos tudnivalókat. Ennek ellenére remélik, hogy mielőbb bemutathatják az új lemezüket a közönségnek. A legrangosabb zenei elismerés díjazottjai Sipos Balázs üvegművész alkotását kapták díjként.

Barabás Orsolya - Székelyhon