Május 3-áig lehet igényelni a Szülőföldön magyarul program keretében a magyar tannyelvű óvodákba, iskolákba járó gyermekek és a magyar képzésben részesülő egyetemisták számára nyújtott támogatásokat. 

Nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatás jogcímén idén is 22 400, hallgatói támogatás jogcímén 2800 forintnak megfelelő lejt lehet igényelni. A magyar kormány által a határon túli magyar nyelvű oktatásban részt vevők támogatására működtetett programban a kérelmeket március 22. és május 3. között lehet benyújtani. A program romániai lebonyolítója továbbra is a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ), amely az igénylések összegyűjtését, ellenőrzését, döntésre való felterjesztését végzi – írta az RMPSZ szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.  HIRDETÉS Rámutatnak, a támogatás igényléséhez ki kell tölteni egy erre vonatkozó adatlapot, amelyet le lehet tölteni a szulofoldonmagyarul.ro honlapról. 

Ugyanakkor az igénylő adatlapon változás lépett érvénybe ez évtől. Ezentúl szükséges kitölteni az igénylő szülő foglalkozására és munkáltatójára vonatkozó adatokat. Ugyanakkor az új adatvédelmi törvény értelmében a 16 éven felüli gyermeknek, akinek igénylik a támogatást, ugyancsak alá kell írnia az adatvédelmi nyilatkozatot. A kitöltött adatlap mellé kötelezően csatolni kell a magyar oktatásban részt vevő gyermek születési anyakönyvi kivonatának vagy személyazonossági igazolványának másolatát, az igénylő szülő érvényes személyazonossági másolatát, a gyermek érvényes személyazonossági másolatát vagy születési bizonyítvány másolatát, igazolást a tanintézménytől, amely tartalmazza az oktatás nyelvét, valamint az igazolatlan órák számát, és amennyiben a szülő családneve nem egyezik a gyermek családnevével, az ezt indokló iratot. Az igénylő szülő minden gyermeket, aki után igénylést nyújt be, egy adatlapon feltüntethet.

Székelyhon