A járvány előtti rendszer szerint zajlik az idei csíksomlyói zarándoklat mind az egyházi szertartások, mind pedig a közlekedési szabályok szempontjából, a vásáron viszont lesz változás – számolt be kedden Korodi Attila csíkszeredai polgármester, valamint Urbán Erik, az Erdélyi Ferences Rendtartomány vezetője. Szó esett a forgalmi korlátozásokról, parkolásról is a búcsú idején.

Az idei pünkösdi búcsú programja a következő: június 3-án, pénteken délután öt órától imaóra lesz a kegytemplomban, hat órától kezdődik a búcsút megnyitó szentmise, majd egész éjszakán át tartó virrasztáson vehetnek részt a hívek. Szombaton, a búcsú napján reggel hat órától gyóntatást tartanak a kegytemplom előtti téren, fél nyolctól pedig szentmisét. A kegytemplom előtti térről fél tízkor indulnak a méltóságok a Hármashalom-oltárhoz, ahol fél egykor kezdődik a szentmise Udvardy György veszprémi érsek szónoklatában. 

Délután öt órától a csíksomlyói plébániatemplomban csángó szentmise, hat órától a kegytemplomban pünkösd előesti szentmise lesz, amit egész éjszakás virrasztás követ. Pünkösdvasárnap fél tizenegykor ünnepi szentmisét tartanak. Az idei búcsú jelmondatának kiválasztását Urbán Erik úgy indokolta, hogy a pax et bonum, azaz a béke és a jóság két olyan dolog, amelyre mindnyájan vágyunk egy járvány után és a szomszéd országban zajló háború közben. 

„Az utóbbi négy hétben az önkormányzat több intézménnyel egyeztetett azért, hogy a búcsúra érkező tömegnek megfelelő körülményeket biztosíthasson a zarándoklathoz. A városnak az a feladata, hogy egy ilyen ünnepen teremtse meg azt a méltóságteljes környezetet, amelyben a zarándokok el tudnak jutni a nyeregbe, és utána biztonságban haza tudnak menni” – nyilatkozta Korodi Attila. Hozzátette, a Szék utcai vásáron a könyveken, egyházi jellegű kiadványokon, népművészeti termékeken, vízen és péksüteményeken kívül idén nem lehet egyebet vásárolni, de a város boltjai és vendéglátóipari egységei nyitva lesznek. A rendre a Hargita megyei rendőrök és csendőrök ügyelnek majd Maros megyei kollégáik segítségével. Közlekedési rend a búcsú idején  

A csíkszeredai önkormányzat sajtóközleményben hívja fel a figyelmet, hogy a zarándokok által használt csíksomlyói útvonalakat pénteken este tíz órától lezárják az autós forgalom előtt, majd a búcsús tömeg elvonulását követően fokozatosan felszabadítják.

A helyi lakosok szombaton reggel 6 óráig, illetve szombaton 18 órától a lakcímük igazolásával már behajthatnak az utcájukba, de a búcsú napján csak a hatósági autók és a behajtási engedéllyel rendelkezők haladhatnak gépkocsikkal a következő utcákban: Szék útja – teljes hosszában Nagymező utca – teljes hosszában Kissomlyó utca – teljes hosszában Kájoni János utca – a Nagymező utcától az agyagfalvi eltérőig Nagyrét utca – a Lukoil benzinkút melletti körforgalomtól a Szék útjáig tartó szakaszon Taploca utca – a taplocai körforgalomtól a Szék útjáig tartó szakaszon Márton Áron utca – a református templom melletti körforgalomtól a Szék útjáig tartó szakaszon Hunyadi János utca – a temetőhöz közeli ideiglenes körforgalomtól a Szék útjáig tartó szakaszon Haladás utca – teljes hosszában Kertészek utca – teljes hosszában 

Az autóbuszok parkolását nehezíti ugyan a vasút és a Baromtér utca közötti platón kialakított építőtelep, de így is sok jármű parkolhat oda. A nyugati irányból, Székelyudvarhely felől érkező buszok a Hajnal utcában, az Akác utcában, a Fürdő utcában és a Baromtér utcában, továbbá az ipari övezet északi részén, a Rét utcáról az egykori mészárszék felé vezető utcában is parkolhatnak. 


A Felcsík, illetve a Gyimesek felől érkezők a terelőút két érintett körforgalmától a taplocai körforgalomig terjedő országútszakaszokon parkolhatnak.

A Háromszék irányából jövő zarándokbuszok a Brassói úton (a MIDA-tól az állomásig terjedő szakasz külső sávján) állomásozhatnak. A Pálfalva felől érkező buszok a 4-es számú községi út mentén, a Csíkszentlélek irányából érkezők pedig a Szentlélek utcában és mellékutcáiban parkolhatnak (a Hunyadi János utcától a város kijárata felé eső szakaszon). 

„A tavalyi tapasztalatok alapján arra kérjük a zarándokokat, hogy az alcsíkiak Fitód felől közelítsék meg a búcsú helyszínét, a háromszékiek, barcaságiak pedig a Brassói úton parkoljanak autóbuszaikkal. Ennél is fontosabb, hogy a Közép-Erdélyből, a Partiumból és a Magyarországról érkezők Parajdon lehetőleg térjenek a Bucsin felé, és Felcsík irányából közelítsék meg Csíkszeredát. Az volna az ideális, ha a város nyugati, Hargita felőli kijáratánál csak az udvarhelyszékiek érkeznének, hogy az elbontott vasúti felüljáró miatti terhelés minél kisebb legyen. Számukra pedig ajánlott a megszokottnál korábbi indulás” – tájékoztattak. 

Ferencz Alpár - Székelyhon