A hétfői átadóünnepségen Pánczél Károly, a Nemzeti összetartozás bizottságának elnöke köszöntő beszédében elmondta, a tehetségek gondozása, felkutatása korszerű körülmények között történik majd. 

Nem véletlen, hogy az óvoda is a Kincskereső nevet viseli. Méltó és szép helyen kezdheti meg a tanévet az a huszonnyolc kisgyerek, akik számunkra a legfontosabbak – fogalmazott, hozzátéve, minden magyar gyermek egy-egy újabb őrhely az elszakított országrészekben. 

Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke úgy értékelte, a korszerű nevelői munka eredményességét nagyban befolyásolják a helyszíni körülmények, így háláját fejezte ki a felújításért. Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét képviselte szülőfalujában az avató ünnepségen. Az iskola arra való, hogy felébredjen bennünk a tudásvágy. A tanévkezdés ünnepi pillanat, Csíkkarcfalva számára pedig a szokásosnál is ünnepélyesebb ez a nap – mutatott rá az elöljáró a felújítás fontosságára.

Demeter Levente Hargita megyei főtanfelügyelő, illetve Gábor Tibor polgármester egyaránt kifejezték köszönetüket az átadáson, majd ünnepélyesen elvágták a szalagot. Zárásként Farkas Árpád helyi plébános Isten áldását kérte az épületre. 

Az óvoda felújítását a magyar kormány 60 millió forinttal, a csíkkarcfalvi önkormányzat pedig 65 ezer lejes hozzájárulással támogatta. Teljes épületgépészeti és építészeti felújítás zajlott. Szerkezeti beavatkozásra nem volt szükség, kicserélték ellenben a teljes tetőzetet, továbbá épült egy kazánház. A külső területrendezés által a játszótér, a belső bútorzat egy része pedig szintén a projekt részeként újult meg. A magyar kormány 2016-ban határozott a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programról, amelyre 61 milliárd forintot irányoztak elő. Azóta a Kárpát-medence elszakított országrészeiben 179 új óvodát építettek fel, 713 épületet pedig felújítottak. Ebből a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének közreműködésével Erdélyben 15 új tanintézmény épült, a 347 felújított épület egyike pedig a csíkkarcfalvi óvoda.

Korpos Attila - Székelyhon

Fotó: Pinti Attila