Nem mindennapi történeteknek lehettek fültanúi, akik ellátogattak Lezsák Sándor péntek esti előadására Csíkszeredában. A Magyar Országgyűlés alelnöke többek között felelevenítette annak a radírgumiból készült bélyegzőnek a históriáját, amely a rendszerváltás egyik legmeghatározóbb politikai szervezetének, a Magyar Demokrata Fórum megalakulásának egyik kulcseszköze volt.
Lezsák Sándor József Attila-díjas költő, tanár, a Magyar Országgyűlés alelnöke tartott telt házas előadást péntek este Csíkszeredában a Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadássorozat keretében. A Magyar Demokrata Fórum egyik alapítója 30 éve szabadon című előadásában felelevenítette a magyar rendszerváltás fontosabb mozzanatait, beszélt erdélyi kapcsolatairól és az 1989-es romániai forradalomról, illetve napjaink kihívásaira is kitért.
Lezsák Sándort a pénteki esemény nyitómozzanataként Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester és Tóth László, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezetője is köszöntötte, majd beszélgetőpartnere, Pataky István újságíró, a Krónika főmunkatársa vette át a szót. A kádári Magyarországot firtató bemelegítő kérdés után a moderátor egykori erdélyi kapcsolatairól kérdezte Lezsákot. Mint az előadó elmondta, hogy 1969-ben került tanárként Lakitelekre (ahol ma is él), 1971-ben pedig meg szerette volna szervezni a magyar ifjúsági lapok találkozóját. HIRDETÉS „Földesi József javaslatára kerestem meg az ifjú Müller Ferenc szerkesztőt, és közben begyűjtöttem ifjú munkásokat. Müller Ferenc javasolta, hogy keressem meg Gálfalvi Györgyöt Marosvásárhelyen, aki Marad a láz? című kötetében a saját nemzedékét szólaltatta meg. Velük találkoztam aztán sorban, mikor egyedül, máskor a feleségemmel vagy a lakiteleki színjátszó csoporttal, ezek voltak a kapcsolódási pontok. Így ismerkedtem meg a közöttünk ülő Kossuth-díjas csíkszeredai költővel, Ferenczes Istvánnal is – emelte ki Lezsák, majd a szintén jelenlévő Gergely Istvánt, a Csibész Alapítvány elnökét is köszöntötte, akivel elmondása szerint szintén hosszú ideje ápolnak barátságot.
A továbbiakban egy igencsak érdekes történetet mesélt el az előadó válaszként Pataky azon kérdésére, hogy mikor érezte először úgy, hogy van esély a kommunista rendszer bukására. Lezsák egy 1987-es lakiteleki találkozót idézett fel. Mint mondta, miután a vendégek távoztak, úgy érezte, hogy a Jóisten nagy terhet tett a vállára. Itt valóban házigazdának kellett lenni a jövőben is. Ezt követően nagyon keményen dolgoztam. Aztán egy esztendő múlva eljött a második találkozó ideje, amelyen már több mint négyszázan vettek részt, és amelyen megalakult a Magyar Demokrata Fórum. A találkozó előtti napon, szeptember 2-án azonban felvetődött a kérdés, hogy milyen postacímet adjunk meg, hiszen a lakitelekit mégsem lehetett odaírni, azt komolytalannak éreztem. Aztán eszembe jutott a postafiók. Elmentem a postára, és mondtam, hogy szeretnék egy postafiókot. A postamester rám nézett, mosolygott, tudta már, hogy miről van szó. Kitöltöttem egy űrlapot, odaadtam, erre azt mondja a postafőnök, hogy bélyegezzem le. Nem volt bélyegző, ahhoz hozzájutni akkoriban nem lehetett egykönnyen. Ott álltam, szédelegtem, gondoltam, holnap jönnek közel négyszázan, készülnek a szórólapok, de nincs postafiók. Aztán hirtelen eszembe jutott, hogy egy volt tanítványommal radírgumiból készítettünk bélyegzőt. Elmentem hozzá, szereztük egy radírgumit, kimetszettük a három betűt, az MDF-et, majd egy falapra felragasztottuk. Utolsó pillanatban szaladtam vissza a postára, mondtam, hogy van bélyegző. A postás nézte, kicsit furcsállta, de kipróbáltuk, és működött. Két hét múlva a pártközpontból jött a hír: »ezeknek már bélyegzőjük is van, ez egy nagyon komoly szervezkedés«. Ha tudták volna, hogy egy radírgumiról van szó! Ez volt az a pillanat, amikor éreztem, hogy van esély” – emlékezett vissza Lezsák Sándor, majd meg is mutatta a radírgumiból készült bélyegzőt, amely kézről kézre járt a közönség soraiban az előadás további részében.
Az előadó a továbbiakban számos témát érintett még, közöttük az 1989-es romániai forradalmat, amely kirobbanása után szervezetten, 146 autóval utaztak Magyarországról Romániába. A határátlépés azonban nem volt zökkenőmentes. „Libasorba álltunk az autókkal, az első ötöt én vezettem a Magyar Televízió stábjával, aztán minden ötödiknél megálltam, és szóltam, hogy ők leszek a következő öt vezetői. A határtól 600-800 méterre megállították a konvojt, és mondtam a határőr parancsnoknak, hogy szeretnénk átmenni. Azt mondták, semmi akadálya, de útlevélvizsgálat szükséges. Kérdeztem, hogy az meddig fog tartani? Jött a válasz: ennyi kocsinak három-négy nap. Próbáltam hatni rá, de nem lehetett. Már egy jó ideje ott álltunk, amikor egyszer csak azt kérdeztem tőle: mit fog tenni, ha mindenki nekihajt a sorompónak? Lőni fog? Mondom, itt van a kamera is, fölvesszük. Próbáltam zsarolni, nem volt más lehetőségem. Nézett, elment telefonálni, azt mondták, csak nem lehet. Megint megkérdeztem: lőni fog? Nézett, majd megszólalt: menjenek. Így jutottunk el együtt Marosvásárhelyig” – idézte fel az általa is megrázónak ítélt eseményeket.
Az előadás végén a jelenről is szólt néhány szót a sokat látott politikus, mivel elmondása szerint a munkát sohasem lehet befejezni, folyamatosan újabb és újabb feladatok jelennek meg. „Kilencven előtt ahhoz kellett bátorság, hogy az ember gyógyszert csempésszen, és lehetőleg rázza le azt, aki nyomon követi. Szabad Európát hallgatni bátorság kellett, irodalmi folyóiratokba megjelentetni egy-egy olyan írást, amelyben a sorok között kiolvasható a vélemény, szintén bátorság kellett. Ma ahhoz kell bátorság az anyaországban, hogy kormánypártiak legyünk – zárta Lezsák Sándor.
Iszlai Katalin - Székelyhon
