„Bátran kijelenthetjük, hogy a XIV. Székelyföldi Lovas Ünnep Székelyföld legnagyobb lovas eseménye” – fogalmazott az idei rendezvény kapcsán Bajkó Tibor főszervező. Három nap alatt közel 80 programponttal várták a közönséget, a székelyföldi és távolabbi vidékekről érkező vendégeket a gyergyószentmiklósi Krigel Lovaspályán a hétvégén.

2019-ben három nap alatt több mint 16 ezer látogatót mozgatott meg a Székelyföldi Lovas Ünnep. Tavaly a járvány miatt online térbe kényszerült a rendezvény, így a szervezők számára külön öröm, hogy 2021-ben újra látogatók előtt rendezhették meg az eseményt. Érdeklődőkből nem volt hiány, már a pénteki nyitónapon szép számban vettek részt a programokon, szombaton pedig még többen látogattak ki az eseményre, amelynek egyik fő momentuma székely zászló felvonása és a székely himnusz eléneklése volt. 

Ezt követően ünnepi köszöntőket hallhatott a közönség. A XIV. Székelyföldi Lovas Ünnep fővédnöke, Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára videóüzenetben köszöntötte a szervezőket, jelenlévőket. Úgy gondolom, hogy a székely és a ló egymástól elválaszthatatlan fogalmak. Szeretnénk azt elérni, hogy a székely ló újra a régi tiszteletnek örvendjen, és a gyermekeink, unokáink is megismerjék, illetve tanulják meg szeretni is a lovakat. Remélem ez a rendezvény is hozzájárul ahhoz, hogy minél népszerűbb és sikeresebb legyen a magyar lovassport, a székelyföldi lovas kultúra – fogalmazott az államtitkár.  

„Szívemben hála van és a Jóistennek köszönettel tartozom, amikor azt látom, hogy az emberek szemében látszik az a szeretet, amellyel követik azokat az eseményeket, amiket mi lovasok összeraktunk. Nagyon fontos egy szervezőnek a folyamatos nézői visszajelzés. A kritikából építkezünk, tanulunk, de ugyanakkor szükségünk van a biztatásra is. Jelen pillanatba ki lehet jelenteni: az idei XIV. Székelyföldi Lovas Ünnep a legnagyobb székelyföldi lovas esemény, nemcsak látogatottságának, hanem változatos programjainak is köszönhetően – emelte ki Bajkó Tibor. A főszervező a nézőközönség mellett háláját fejezte ki a támogatóknak is, társszervezőknek, önkormányzatoknak, vállalkozóknak, közbirtokosságoknak, magánszemélyeknek egyaránt. Bajkó kiemelte, hogy a magyar kormány segítsége nélkül nem tudták volna ilyen gazdagra tervezni a XIV. Székelyföldi Lovas Ünnepet, amikért külön köszönetét fejezte ki. 

A XIV. Székelyföldi Lovas Ünnep három napja alatt a közönség lovas ügyességi versenyeket láthatott, majd a Székelyföldi regionális díjugrató bajnokságot követhették figyelemmel. Szombaton  kutyakiállítás és kutyaügyességi verseny gazdagította a kínálatot, de sor került a Páll Ágnes kupára, az  Erdélyi Lovas kaszkadőrök bemutatójára, majd a székely zászló felvonását követően a Székelyföldi kettes fogathajtó kupát rendezték meg valamint a munkalovak versenyét. 

Vasárnap  is változatos programok várták a még nagyobb számba kilátogató közönséget, ekkor rendezték  meg  polgármesterek csatáját és a négyes fogathajtó versenyt is, sor került a versenyek általános díjazására is, majd a rendezvénysorozat záróünnepségére.

Albert Eszter - Székelyhon