A harasztkeréki központban gyűltek össze hétfő este a helyi Varázspatkó lovarda képviselői, akik idén is arra vállalkoztak, hogy eljuttatják a Maros megyei intézmények és a diaszpóra magyarságának üzeneteit imaszalagok formájában a csíksomlyói Szűzanyához. A rendezvényen megyei és helyi elöljárók, történelmi egyházak képviselői is jelen voltak.
Az imaszalagokat ünnepélyesen feltűzték a Varázspatkó lovarda lovas zarándokainak keresztjére hétfőn este Harasztkeréken, ahol Osváth Csaba, Ákosfalva község polgármestere üdvözölte a jelenlévőket. Beszédében kiemelte, hogy már hagyománnyá vált a helyi lovasok csíksomlyói zarándoklata, amelyet idén hetedik alkalommal szerveznek meg.
Péter Ferenc, Maros megye tanácsának elnöke is üdvözölte a jelenlévőket, és örömét fejezte ki, hogy itt lehet, amikor elindulnak a lovas zarándokok Csíksomlyóra. Márton Áron szavai aktuálisak minden időkben. Szelleme ma is élő, ma is képes arra, hogy távolságokat legyőzve, lelki gátakat felszakítva egyesítse a nemzetét – emelte ki a megyei elöljáró, utalva az imaszalagra, amelyet feltűzött a lovas keresztjére.
A megyei tanács üzenetében Márton Áron szavait tolmácsolták: „Esztendők óta mindennap elölről kezdjük a küzdelmet”. Imaszalagot kötött a keresztre továbbá Osváth Csaba polgármester „Vigyük Istenünk elé a közösség nagy ügyeit” üzenettel.
Feltűzte az imaszalagot Novák Levente, a Maros megyei RMDSZ ügyvezető elnöke is: „A nép szikla, amelyre egy nemzet élete biztosan épül”. A diaszpóra magyarságának imaszalagát Soós Zoltán konzul tűzte fel: „Haza jöttünk, megáldott a csíksomlyói Szűz Mária” üzenettel.
A Maros megyei önkormányzatok – Kibéd, Sóvárad, Székelybere, Nyárádgálfalva, Nyárádkarácson, Backamadaras, Búzásbesenyő – polgármesterei is felkötötték imaüzeneteiket a fakeresztre. Majd Péter Arthur főesperes a Marosvásárhelyi Keresztelő Szent János plébánia és a II. Rákóczi Ferenc Teológiai Gimnázium imaszalagait is felkötötte, továbbá a Varázspatkó lovarda is imaszalagot helyezett el a kereszten. Az ákosfalvi plébánia imaszalagát Sebestyén Domokos plébános kötötte fel. Nagy István harasztkeréki református lelkipásztor és Péter Arthur főesperes imáikkal áldották meg a rendezvényt és a lovas zarándokokat, akik elindultak a feltűzött imaszalagokkal Csíksomlyó felé. A rendezvény Szávai Jázmin lovaslány énekével, illetve a magyar és a székely himnusszal zárult.
Hajnal Csilla - Székelyhon