Összesen hatvan Hargita és Kovászna megyei kisiskolás tanuló nyert Csodasarkot a magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság Miénk a város elnevezésű vetélkedőjén tizenhét település, illetve huszonkét iskola képviseletében.

A díjakat csütörtök délután a csíkszeredai Apáczai Csere János Pedagógusok Házában adták át. A díjátadóra a legkisebbeket szüleik és tanítóik is elkísérték.

– Idén tizedik éve, hogy először meghirdették ezt a kisiskolásoknak szóló játékos programot, amellyel arra próbálják ösztönözni, nevelni a kisiskolásokat, hogy tegyenek közvetlen környezetükért, jelen esetben az osztályukért és nyilván a közösségükért is. Ebben a játékban nem maguknak nyernek, hanem az osztályuknak azzal, hogy négy hétig kitartóan játszanak. Számos feladatot kell megoldaniuk, és a sikeresek a saját osztályuknak nyernek egy nagy értékű csomagot, amelyben könyvek vannak, meg különböző képességfejlesztő játékok – mondta Tóth László, Magyarország csíkszeredai főkonzulja. Az egyénileg vagy csapatban versenyző tanulók összesen huszonnyolc Csodasarkot nyertek osztályközösségeik számára.
 
Bíró István - Hargita Népe

Fotó: László F. Csaba