Megérkeztek a célállomásra, a magyarfülpösi szórványkollégiumba Szimandl Anita, Náray Balázs és Sperka Tamás amatőr ultrafutók, akik az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány által szervezett jótékonyság akció keretében futottak. A hat napon át tartó, hatszáz kilométeres táv megtételével a szórványkollégium számára gyűjtöttek adományokat. A sporttáborban résztvevő gyerekek, Ady István református lelkipásztor, illetve többen is a kollégium munkatársai közül a falu szélén fogadták a futókat.

Fotó: Haáz Vince

Az Egy vérből vagyunk jótékonysági futáshoz folyamatosan csatlakoztak hosszabb-rövidebb szakaszokon mások is, Maros megyében többek közt Kovács Mihály Levente, a Maros megyei önkormányzat alelnöke is. A szervezők a határon túli magyarokkal való összetartozásra kívánták felhívni a figyelmet, mert ahogy elhangzott, „magyarnak lenni olyan sorsközösség vállalása, amelyet a határok sem tudnak szétszakítani.” A végig nagy melegben szaladók amikor hétfő délután megpillantották a Magyarfülpös falutáblát, elkezdett esni az eső, így megázva, de felfrissülve és mosolygósan léptek be a kollégium kapuján. 

Fotó: Haáz Vince

Sporttábor a gyerekeknek Gui Angéla, az esemény főszervezője elmondta, oda futottak, ahol fontos a segítség, olyan gyermekeket támogatnak, akiknek cipőre, meleg ételre, jó szóra, lelki támogatásra van szükségük. A Székelyhon érdeklődésére úgy fogalmazott, hogy ez egy olyan öröm számára, amit nem lehet sehol máshol átélni. A kollégium ifjú lakói számára sporttábort szerveznek a héten, ahol a különböző sporttevékenységek mellett állatkerti látogatás, sok játék is szerepel a tervek között. A léleknek is szükséges a motiváció Az eltervezett útvonalhoz ragaszkodva szaladtak a futók, reggel ott folytatták, ahol este abbahagyták, hogy még egy-két kilométer se maradjon ki – magyarázta érdeklődésünkre Sperka Tamás, aki azt is elmondta, hogy a legrövidebb és legbiztonságosabb útvonalat választották, úgy, hogy lehetőleg minél több természeti szépséget is láthassanak, hiszen a monoton futást így lehet szebbé és motiválóbbá tenni. 

A hat napon és hatszáz kilométeren át tartó futás fővédnöke Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége, aki jelen volt a rajt pillanatában, és vért is adott. Az esemény védnöke, Matusovits Andrea OVSZ-főigazgató mellett Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár is jelen volt a rajtnál.

A magyarfülpösi eseményen jelen volt Tóth László, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának főkonzulja, aki úgy fogalmazott, hogy az elmúlt hat napban a futók arra hívták fel a figyelmet, hogy mennyire fontos együttérezni, egymásra figyelni és egymást támogatni. 

Szórványkollégium a magyar gyermekeknek A Mezőségen található magyarfülpösi Szórványkollégiumot 20 évvel ezelőtt Ady István református lelkész alapította. Ide olyan gyermekek kerültek, akik korábban nem tanulhattak anyanyelvükön, és mellette élet-halál harcot kellett megvívniuk a mindennapi betevő megszerzéséért, naponta szembe kellett nézniük az otthoni erőszakkal, alkoholizmussal stb. Ők sajnos csak hétköznap lehetnek az otthon lakói, hétvégére haza kell menniük, ezért csütörtökön már könnyes a szemük, ha arra gondolnak, másnap már „otthon” lesznek. Nem ritka, hogy egész hétvégén nem esznek semmit, és legtöbbjük fűtetlen helyiségben a betonpadlón alszik, nincs áram és víz sem az otthonukban. A Szórványkollégiumban jelenleg 49 magyar gyermek talált átmeneti menedékre, értük, hozzájuk futottak az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány szervezésében a futók. 

Antal Erika - Székelyhon

Fotók: Székelyhon, Haáz Vince