Három személynek Pro Urbe-, egynek pedig díszpolgári díjat adományozott a székelyudvarhelyi önkormányzat csütörtöki dísztanácsülésén. A kitüntetésekkel a város és annak közössége érdekében kifejtett kiemelkedő erőfeszítéseket ismerték el.

Azon személyek részesültek elismerésben, akik az erkölcsön és értéken alapuló tevékenységükkel hozzájárultak a helyi közösség jobb életkörülményeinek megteremtéséhez, illetve a kulturális jóléthez. Részt vállaltak Székelyudvarhely kulturális, tudományos és gazdasági fellendítésében, önzetlenül cselekedve az értékek megmaradásáért – hangzott el az önkormányzati ülésen a Pro Urbe-díjak átadását megelőzően. Ugyanakkor arról is szó volt, hogy díszpolgári címmel háláját fejezi ki a közösség azon személynek, aki munkája során mindent megtett a határokon átívelő nemzetegyesítésért.

 

Először Bartók Lajos építőmérnök vehette át a Pro Urbe-díjat. Ferenczy Ferenc volt székelyudvarhelyi polgármester méltatásából kiderült, hogy több ezer tömbházlakás, középület és más jeles építmény dicséri a szakember munkásságát.László Csaba néptáncos koreográfus, az Udvarhely Néptáncműhely megalapítójának laudációját Orendi István, az intézmény jelenlegi vezetője mondta el, kiemelve számos, a hagyományőrzés szempontjából is elengedhetetlen tevékenységét. Mészáros Ildikó karnagy, nyugalmazott pedagógus, aki szintén érdemesnek bizonyult az említett díjra, több kórust is vezetett, ugyanakkor nagy szerepet játszott abban, hogy tanítványai az elmúlt rendszerben, a tiltások ellenére, megismerhessék magyar zeneszerzők műveit is – derült ki a volt tanítványa és jelenleg pedagógus, Marosfői Katalin méltatásából. 

Tarlós István, Budapest korábbi főpolgármestere, jelenlegi miniszterelnöki megbízott díszpolgári címet kapott a várostól a határokon átívelő nemzetegyesítésben vállalt erőfeszítéseiért és Székelyudvarhely folyamatos támogatásáért. Őt Borbély Lénárd csepeli polgármester méltatta, aki Budapest legsikeresebb időszakának nevezete azt, amikor Tarlós vezette a várost. Ekkor ugyanis „a nemzet fővárosává vált”. Kiemelte, Tarlós folyamatosan támogatta a székelységet, például az árvizek idején, a kettős állampolgárságról szóló népszavazáson, továbbá akkor is, amikor Székelyudvarhely visszahelyezte a történelmi címereket a Márton Áron térre. 

Tarlós István hangsúlyozta, Székelyudvarhelynek két fővárosa is van, és elvárhatják, hogy tiszteletben tartsák magyar identitásukat. Rámutatott, az ő megítélésében kétféle ember van, mégpedig a globalista és a nemzetállamban gondolkodó. Bár már eltávolították, így nem díszeleg a budapesti városházán a székely zászló, utóbbi emberek szívében még mindig ott lobog, és ez így marad – fogalmazott.

Fülöp-Székely Botond - Székelyhon