Az épület megáldása után jelképesen is birtokba vehették a gyimesfelsőlokiak az új plébániaépület és közösségi házat vasárnap délután. A 2017-ben elkezdett beruházást helyi és anyaországi pályázati támogatásokból, valamint a hívek és az egyházi elöljárók nagyvonalú adományaiból finanszírozták.

Az épület megáldása előtt a hívek Kerekes László segédpüspök miséjén vettek részt vasárnap, ezt követően vonultak át a templomból a plébániához. Vass Nimród-István helyi plébános köszöntőbeszédében megjegyezte: határokon átívelő összefogás eredményként állhatnak ma a kész épület előtt, a munkálatok finanszírozása ugyanis mintegy 1,2 millió lejbe került, ezt pedig pályázati forrásokból, valamint adományokból sikerült előteremteni. 

Kiemelte, a legnagyobb támogatást Hargita Megye Tanácsától kapták pályázati úton (295 ezer lej), a magyar kormány Emberi Erőforrások Minisztériuma 130 ezer lejjel,  a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. pedig 53 ezer lejjel járult hozzá az építkezés befejezéséhez. A gyimesfelsőloki hívektől 162 ezer lej gyűlt össze, ezek mellett pedig a Caritas katolikus segélyszervezet és magyar egyházi elöljárók segítettek a források előteremtésében. „Határokon átívelő összefogás eredménye ez az egyházközségünk számára kiemelkedő alkotás, hiszen a helyi csángók sajátjuknak tudják érezni a már eddig is többféle programnak helyet adó közösségi épületet. Az épület elkészült, most már az a cél, hogy Isten és Önök segítségével pezsgő, előrevivő élet legyen benne – fogalmazott a plébános. 

Imádság és anyagiak  Kerekes László segédpüspök az épület megáldása előtt elmondta: nagyon büszke a helyi egyházközségre, hogy sikerült megvalósítani a plébánia megépítését, ez szerinte azt bizonyítja, hogy egy élni akaró és élni tudó közösségről van szó. „Tudjuk, hogy a Jóisten van a háttérben, de utána a plános atya mint jó karmester, aki tudta, hogy mire van szükség. Az imádság mellett szükség volt az anyagiakra is.  Bízom benne, hogy a plébános úr nevét is felírják majd az épület oldalára, hogy ne felejtsük el a sok-sok imádságot, álmatlan éjszakát, az egyházközség pedig legyen büszke a plébánosára és saját magára is – fogalmazott Kerekes László, ezt követően pedig megáldotta az új plébániát. Az eseményen felszólalt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, majd ünnepi műsort adott elő a Szent András Egyházi Kórus, a Tatrospart Gyermeknéptánccsoport, a Gyimesvölgye Férfikórus, valamint Tankó Erika tizenegyedik osztályos tanuló is szavalt.

Molnár Rajmond - Székelyhon

Fotók: Pinti Attila