2017. április 21-én Csíkszeredában tartották az első alkalommal megszervezett erdélyi magyarságtörténeti vetélkedő országos döntőjét. A győztesek díjazását Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa is támogatta.
A diákoknak a magyar tagozatos magyarságtörténet tantárgy anyagából kellett számot adniuk. Az országos döntőben a hatodikosok közül az első helyet Maros megyei tanulók, a másodikat Hargita megyeiek, a harmadik helyezést pedig Szilágy megyei iskolások szerezték meg. A hetedikeseknél az első helyezettek Kolozs megyei iskolások voltak, másodikok Szilágy megyéből kerültek ki, a harmadikok pedig Maros megyéből.
A díjátadó ünnepségen felszólalt és díjakat adott át Király András György oktatási államtitkár, Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke, akik a magyar kultúra megmaradásban játszott fontosságát hangsúlyozták. Kőrösi Viktor Dávid konzul a külképviselet különdíjainak átadása előtt köszöntőjében elmondta: fontos a történelem ismerete és szeretete, hogy az alapján lehessen megélni a jelent és alakítani a jövőt.
Szöveg: Székelyhon, csikszereda.mfa.gov.hu