2017. október 4-én emlékeztek meg az Aradon kivégzett 13 vértanú tábornokról a kőhalmi református szórványkollégiumban. A méltóságteljes rendezvény Istentisztelettel kezdődött, melyet Nt. Szegedi László esperes tartott, majd a kollégium lakóinak kulturális műsora következett. Az egybegyűlteket Kőrösi Viktor Dávid konzul köszöntötte.
Másnap, október 5-én a kóbori református szórványgyülekezet tartott találkozót, melyen Kőrösi Viktor Dávid igény szerinti tájékoztatást adott a honosítással, választási regisztrációval kapcsolatosan. Ezt követően a helyi református templomban kamarazenei koncertet tartottak, melyen képviseltette magát a helyi magyar, környékbeli román és zsidó közösség, valamint németországi vendégek.
Kőhalmon emlékeztek az aradi tizenháromra