Összefogás Háza néven fog működni a Hargita Megyei Mozgássérültek Egyesületének új csíkszeredai székhelye, amelynek alapköveként szerdán egy időkapszulát helyeztek el. Ebben többek között az épület tervrajza, a szervezet alapszabályzatának és történetének fotókkal illusztrált leírása kapott helyet.
Fikó Csaba, a Hargita Megyei Mozgássérültek Egyesületének egyik alapítója, jelenlegi tiszteletbeli elnöke a szimbolikus alapkőletételi ünnepség első felszólalójaként röviden ismertette a szervezet 26 éves történetét, illetve elmondta, hogy a teljes munkálat értéke elérheti az 500 ezer eurót.
Egész Romániában ez az első ilyen típusú épület, amelyet a mozgássérültek építtetnek. Ezt nem nekik, hanem nekünk, egészségeseknek, tehetősöknek kellett volna megépíteni – hangsúlyozta felszólalásában Böjte Csaba ferences rendi szerzetes. Ezért szégyellem magamat, és szégyennel áldom meg ezt a időkapszulát. Részemről megfogadom, hogy tehetségemhez mérten, ahogy eddig is tettem, melléjük állok. Ez a ház, ha nem épül meg, az a mi szégyenünk lesz, és nem az övék, ezért álljon mindenki melléje – kérte Böjte Csaba, mielőtt megáldotta az időkapszulát és az építkezést. Hozzátette, legyen ez a hely egy meleg fészek a mozgássérültek számára.
Az ünnepségen felszólalt még Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, valamint Füleki Zoltán, Csíkszereda alpolgármestere és Incze Zsuzsánna, a mozgássérültek egyesületének munkatársa. Jelen volt Csige Sándor, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja is.
Szöveg: Székelyhon
A fotógalériát IDE KATTINTVA tekintheti meg.