Emlékezés 1956-ra Csíkszeredában: a kommunizmus maradványai még most is élnek

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hőseinek tiszteletére három helyszínen is megemlékező ünnepséget tartottak hétfőn Csíkszeredában.

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 61. évfordulója alkalmából szervezett központi rendezvénysorozatot a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar nyitotta meg hétfőn délelőtt Csíkszeredában, a Kalász lakótelepi temető előtti téren felállított 1956-os kopjafánál. Elsőként Kelemen Csongor, az ’56-os Vitézi Rend törzskapitánya szólt a csíkszeredaiakhoz. Mint mondta, amikor az említett helyszínen mond beszédet, egyik szeme nevet, de a másik sír, hiszen amikor bajtársaival 19 éve felállították az emlékművet, még 17-en álltak mellette, mára azonban ebből csupán heten vannak életben.

Beszédét követően Szilágyi Árpád, az '56-os Vitézi Rend hadnagya Sajó Sándor Magyar kereszt című költeményét szavalta el, majd Korodi Attila parlamenti képviselő mondott beszédet. Kiemelte, a magyar forradalom és szabadságharc emléknapja a többi jelentős nemzeti ünnephez hasonlóan beépült a köztudatba, ám 1956 mégis kiemelkedik közülük, hiszen az október 23-án elkezdődött budapesti eseményekkel számos erdélyi magyar és román szolidarizált, akiket később letartóztattak és elítéltek. 

A magyar forradalom véres elfojtását követően a román Szekuritáté is soha nem hallott megtorlásokba kezdett. Jelentéseik szerint 1956. októbere és 1962. decembere között 28 ezer embert tartóztattak le, közülük 9978-at ítéltek el. A jelentésekben szereplő adatok szerint Csíkszeredában tízen haltak meg, valamint 30 szász, 30 román és 77 magyar fiatalt zártak börtönbe. Sokszor és sokan, főként mi fiatalabbak hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ez már mind a múlté. És persze, 1956-hoz képest vitathatatlanul sok minden változott, de a kommunizmus maradványai, nyúlványai még ma is élnek – húzta alá a csíki politikus. Beszédét követően az ünneplők Faludy György 1956, te csillag című versét hallgathatták meg Nagy Benedek volt politikai fogoly előadásában. Végül Sebestyén Ottó katolikus plébános, Szatmári Szilárd református lelkész és Solymosi Alpár unitárius lelkész áldását követően a jelenlévők elhelyezték a kopjafánál a megemlékezés koszorúit.

Egész napos program A koszorúzást követően a résztvevők átvonultak az 1956-os térre, majd a Gloria Victis emlékműnél tartott ünnepség nyitómozzanataként Kelemen Csongor Márai Sándor Mennyből az angyal című versét szavalta el.

Utána Farkas Balázs, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának megbízott vezetője arról beszélt, hogy az egyszerű emberek tiszta és feltétlen önfeláldozása nélkül nem történhetett volna meg a forradalom. Hozzátette, a köznép önzetlen becsületességéről, honszeretetétől, józan eszéről és hősi tetteiről egy emberéleten keresztül lehetne adatokat gyűjteni, s még akkor sem tudnánk tizedrészét sem azoknak az eseteknek, amelyek megtörténtek, és amelyeket elfelejtettek.

Iszlai Katalin - szekelyhon.ro