„A kultúra önazonosságot erősít, és ez által erőssé, önszerveződővé tesz egy közösséget. Erre pedig manapság nagy szükség van, hiszen az erdélyi emberek számára is az önrendelkezés jelentheti a biztonságos és kiszámítható jövőt. Fontos, hogy mi magyarok – erdélyiek vagy magyarországiak – közösen, a jövőben is emelt fővel járó, büszke és összetartó nemzet legyünk. A 21. század magyar kultúrájának tehát az ősök tiszteletére, a másik ember megbecsülésére, a szeretet és a szabadság rendjére kell felépülnie. Nemzeti himnuszunk pedig maradjon meg mindörökké szívből jövő, legmélyebb imádságunk.” – fogalmazott köszöntő beszédében dr. Csige Sándor Zoltán vezető konzul.
Az eseményről készült fotógaléria elérhető IDE kattintva.