Negyedik éve, hogy Európa szerte megemlékeznek az első világháború centenáriumáról. A Csíki Székely Múzeum is kivette ebből a részét, három témába vágó rendezvénnyel is jelentkezett: tavaly szeptemberben az 1916-os román betörésre emlékeztek, az akkori hősi halottakra, a menekülés körülményeire, majd a visszatérésre és reményteli újrakezdésre egy kiállítással. Tavasszal a Művészek ágyúdörgésben – Erdély az első világháborúban címmel közel száz alkotást tekintetett meg a közönség, amellyel azt igyekeztek szemléltetni, hogy milyen volt művészi szemmel átélni a világháborút, akár közelről is a lövészárokból, és hogyan csapódott le évekkel később egy-egy művészben a világháború borzalma – fogalmazott Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója a megnyitón, a Hargita Nemzeti Népi Együttes táncosainak rövid, a témához kapcsolódó előadása után.
(Fotó: Bodó István)
Emlékezni és emlékeztetni Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere hangsúlyozta, világviszonylatban divat most a száz évvel ezelőtti Nagy Háborúra emlékezni. Nekünk azért fontos megérteni ezt a háborút, és az azt megelőző másfél évtizedet, hogy pontosan rálássunk annak a helyzetnek a kibontakoztató ok-okozataira, amely oda vezetett, hogy nagyapám lefeküdt Magyarországon és Romániában ébredt fel úgy, hogy nem a vonatra ült fel. Ebből kifolyólag számunkra a Nagy Háborúra való emlékezés nem valami dicsőséges emlék, hanem egy főhajtás, tanulság és kegyelet, és ezzel meg kell tanulnunk együtt élni. De nem úgy, ahogy tették a szocialista időkben az elődök, hogy el próbálták feledtetni, meg nem történté tétetni, azáltal, hogy nem meséltek, nem szembesítették a kor nemzedékeit az első nagy háború okozta traumákkal és a végkicsengéssel” – fogalmazott a polgármester, hozzátéve, a Csíki Székely Múzeum ebben az évben is a városnapok keretében szembenéz az eseményekkel és szembe kell nézzünk mindannyian, mert így teljes a székely-magyar sorsunk.
Lukács Bence Ákos, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja rámutatott, sokszor elhangzik az, hogy emlékeznünk és emlékeztetünk kell, és itt Székelyföldön nagyon erős az emlékezetkultúra. „Ez az erős emlékezeti kultúra, ami van, és az ahogy ezt a csíki, székelyföldi emberek megélik, egy nagyszerű dolog.”
(Fotó: Bodó István)
Különböző megközelítések Három jelentése is van a kiállítás címének – mutatott rá Bognár Katalin, a kiállítás kurátora. Utalt arra, hogy ezek a fotók sztereofényképek (háromdimenziósak). A sztereofénykép egy különleges fotográfia, amely két, egymástól kissé eltérő képből áll, amelyeket az emberi szem állásának megfelelően két különböző szögből vettek fel ugyanarról a tárgyról. A képpár egy speciális szerkezetben, a sztereoszkópban szemlélve egyetlen térhatású képpé olvad össze a képnézegető tudatában. A kiállításon speciális szemüvegekkel lehet megtekinteni a másolatokat. Másodsorban arra is utalt, hogy a kiállításon látható képek nagy része, propagandakép. • Fotó: Gecse Noémi Látható a központi hatalmak nézőpontja, és az Antant nézőpontja is. Összehasonlíthatjuk a két szemben álló fél vizuális propagandáját. Össze lehet hasonlítani, hogy melyek azok a témák, amelyek mindkét sorozatban megjelennek és azok hogyan jelennek meg. Nagyon fontos volt például, hogy megmutassák a hátországban élőknek, hogy milyen erős, milyen tettre kész az adott hadsereg, hogy milyen fegyvereik vannak, azért, hogy erősítsék a hazafias érzést. Mindkét oldalon fontos téma. A sebesültek ellátása, a katonák élelmezésének megmutatása, a hadifoglyok megmutatása mind azt a célt szolgálták, hogy a hátországban maradtaknak megmutassák, hogy az adott hatalom milyen.” A harmadik értelmezése pedig a kiállítás címének, hogy összegyűjtöttek néhány olyan képet is, amely nem propagandacéllal készült, hanem magánszemélyek felvételei és az ő nézőpontjukon keresztül lehet látni a Nagy Háborút.
Szöveg: Székelyhon
Képgaléria: Facebook
