Zajlanak a budapesti Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közös produkciója, a Csíksomlyói passió csíksomlyói előadásának előkészületei. A nyeregben építik a színpadokat az oltár mellé, jövő hét elejétől pedig Csíkszeredában is próbálnak a fellépők, előbb a helyi táncosok, majd szerdától a produkció teljes, mintegy 250 fős stábja.

Augusztus 18-án, szombaton este nyolc órakor kezdődik a csíksomlyói nyeregben a budapesti Nemzeti Színház Csíksomlyói Passió című előadása. Amint az előadás szervezői és alkotói korábban mondták, hazahozzák a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közreműködésével létrehozott, Budapesten tavaly tavasz óta játszott előadást. Csíksomlyón épül a tér, Budapesten mennek a próbák − közölte az előkészületekről érdeklődésünkre Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója, a produkció rendezője. 
Megtudtuk, Budapestről kedden érkeznek mintegy 150-en, és szerdán kezdik a próbákat Csíkszeredában a színészek, a táncosok és a műszaki stáb. Felemelő élményt remélnek „Megható, mély újragondolása, újraélése ez a darab a legfontosabb történetünknek, és remélem, hogy ez átjön, és mindnyájunk, a színpadon játszók és a nézőtéren lévők közös élményévé tud válni. Ez színházban is egy monumentális alkotás, a nyeregben pedig ennek a sokszorosát szeretnénk létrehozni” − bocsájtotta előre Vidnyánszky. A Nemzeti Színház korábbi közleménye szerint az intézmény főigazgatója azt mondta, számára nem volt kérdés, hogy miért van ma létjogosultsága egy passiótörténetnek. „Mint ahogy kezdettől fogva világos volt előttem, hogy az előadás igazán csak a csíksomlyói nyeregben teljesedhet ki. Azt érzem és remélem, hogy öt év munkájának eredményeként ott fog valóságossá válni, a maga teljességében megnyilvánulni a »Nemzeti Színház a nemzet színháza« gondolat” − fejtette ki.

Száz helyi táncos A Csíksomlyói passió előadásában a költői és prózai szövegek, a színészi játék mellett a tánc és a zene is szerepet játszik. A Nemzeti Színház színészeinek játékát a Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncosainak és zenészeinek közreműködése egészíti ki, a darab koreográfusa Zsuráfszky Zoltán. 

A Csíksomlyón színpadra állított produkcióba száz helyi táncos is beépül.  Molnár Szabolcs, a helyi szervezők egyike elmondta, a Hargita és a Háromszék táncegyüttesektől profi táncosok vesznek részt az előadásban, továbbá sok fiatal a térségbeli hagyományőrző tánccsoportoktól, így például a Borsika, a Mereklye, az Ördögborda csoportoktól. Eddig videofelvételekről tanulhatták a koreográfiát a helyiek, augusztus 14-én pedig Csíkszeredában, az Erős Zsolt Arénában kezdődnek el a próbák, amelyekbe augusztus 15-től a teljes magyarországi stáb is bekapcsolódik. 

Amint Vidnyánszky Attila ismertette, az előadásban a Böjte Csaba ferences szerzetes által vezetett alapítvány gyermekkórusa is részt fog venni. A főigazgató rámutatott, helyi erőként lehet említeni a térséghez több szálon kötődő Molnár Levente operaénekest is, aki részt vesz az előadás előkészítésében, és az egyik szerepet is játssza.

R. Kiss Edit - Székelyhon.ro
Fotók: Gecse Noémi