A Moldvai Csángó-magyarok Szövetsége (MCSMSZ) 2018. február 10-én harmadik alkalommal szervezte meg a Csontkirály és Babkirály című, csángó farsangi hagyományokat felidéző rendezvényt. A programon résztvevő közel 700 résztvevőt Pogár László MCSMSZ-elnök, Tóth Ferenc, Komádi város és Sorbán Levente Alsólugas polgármestere, Gheorghita Gabriel Marius, Bákó Megye Tanácsának volt alelnöke, valamint Kőrösi Viktor Dávid konzul köszöntötte.

Pogár László MCSMSZ-elnök (b), Gheorghita Gabriel Marius Bákó megye volt alelnöke (b2), Kőrösi Viktor Dávid konzul (b3)

 

A konzul elmondta, Istennek és felmenőinknek tartozunk azzal, hogy az általuk ránk hagyományozott kultúrát nem hagyjuk veszni.

A jelentős sajtóérdeklődésre számot tartó rendezvényen első alkalommal képviselték magukat az ojtozi és szabófalvi csángó közösségek.

 

Az eseményről készült fotógalériát ide kattintva tekinthető meg.