Vasárnap mutatták be a volt bukovinai székely település, Istensegíts monográfiáját. A kötet szerzője a helyi lelkész, Valentin Pușcașu.

Valentin Pușcașu (középen), szerző

A programon magyar és román közéleti, egyházi méltóságok szólaltak fel. A magyar fél részéről jelen volt Illés Tibor (elnök, Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége), Selyem Márton (elnök, Öt Volt Bukovinai Székely Falu Temetőinek Megóvása Alapítvány), valamint László János (Kalaznó polgármestere).

Selyem Márton (balra), Illés Tibor (középen), László János (jobbra)

Kőrösi Viktor Dávid konzul beszédében úgy fogalmazott, hogy a székelység és magyarság több, mint ezer évet meghaladó történelme testvéri kapcsolat, ugyanis a nemzet egy. A magyar emberek tisztelete és megbecsülése (természetesen kölcsönösségi alapon), egymás kultúrájának, létjogosultságának elfogadása Magyarország és Románia közötti jó szomszédi viszony kiindulópontja. "Azon kell legyünk, hogy érvényre juttassuk bukovinai őseink üzenetét, miszerint magyarok és románok csakis együtt dolgozva, egymást megbecsülve emelhetik fel azt az országot, amiben élnek" - tette hozzá.

Kőrösi Viktor Dávid konzul (középen) bukovinai fiatalokkal

A beszédeket követően László János és Ștefan Cramarciuc polgármester aláírták a Tolna megyei Kalaznó és Istensegíts testvértelepülési szerződését.

Ștefan Cramaciuc (balra) és László János (jobbra)

A programon részt vett az utolsó bukovinai székely, Nagy János, akit a bemutatáskor vastapssal köszöntött a közönség.

Nagy János bácsi (középen) bár nehezen mozog, jó egészségnek örvend

 

Fotók: Mihail Popescu